2013. november 8., péntek

Dolce Gusto Morning Blend vs Cappuccino


Kávé esetén nem túl könnyű véleményt írni, hiszen mindenkinek más ízlése van/lehet. Ennek ellenére igyekszem némi hasznos véleménnyel szolgálni. 

Nekem az egyik kedvencem a Morning Blend. Ez főleg annak köszönhető, hogy inkább café latte-t, azaz tejes kávét iszom, amihez tökéletes alapul szolgál. A Morning Blend elegendő mennyiségű kávét ad, ugyanennyi meleg tejjel párosítva egészen jó eredményt ad. Szerintem a lágyabb ízek közé tartozik, semmiképp sem nevezném erősnek vagy rettentő aromásnak.


A Dolce Gusto Cappuccino-ja átlagos. Nem éreztem annyira fergetegesnek, hogy a jövőben vásároljak belőle. Főként nem vagyok híve a kapszulás tejnek. Akár mikróban, akár a tűzhelyen könnyűszerrel melegíthető annyi tej, amennyi egy házi cappuccio-hoz szükséges. Tejhabot a mini kis tejhabverővel gyorsan lehet készíteni hozzá, feltéve ha szükségét érezzük. Természetesen ez így igen csak házi verzió lesz, de a Dolce Gusto Cappuccino se hozza egy jó kávézói verzió élményét.


Természetesen ez az én véleményem, ettől még másnak lehet teljesen különböző. Viszont ha számításba vesszük, hogy egy doboz ugyanannyi kapszulát tartalmaz, de a cappuccino-s változatból fele annyi készíthető ugyanabból a mennyiségből, akkor azért érdemes átgondolni. 
Kávé kapszula + tej kapszula = cappuccino, 1 doboz esetén ez 8 csésze cappuccinot jelent
Kávé kapszula + otthoni hozzáadott tej =  házi verziós cappucino, 1 doboz esetén 16 csésze (természetesen otthon kell tejet tartani, de véleményem szerint a tej ára, ami egy csészében van, nem éri el azt az árat, amiért a kapszulás verzió kapható)

Aki csak kapszulázni szeretne, próbálja ki. Aki kicsit gazdaságosabb verzióra vágyik, annak javaslom a Morning Blendet tejjel. Én mostanában a tejet, tejszínt fele-fele arányban használom a kávémhoz és nem verek semmiféle tejhabot. :) Akinek van kedve próbálja ki, nem jár rosszul. 

Képet is szívesen csatoltam volna, de valahogy nagyon rosszul helyezkedik el a post-ban. Legközelebb talán sikerül Normálisan beszúrni.

 




2013. augusztus 6., kedd

A menetiránynak háttal beköthető svéd gyermekülés még egy életet mentett

2010. július 30. - www.carseat.se oldalon megjelent cikk forditása
Az eredeti cikk itt olvasható: http://www.carseat.se/a-swedish-rear-facing-car-seat-saves-another-life/

Forrás: www.carseat.se

A vasárnap egy nagyon tragikus nap volt Svédországban. Egy szörnyű baleset történt Svédország északi részén, egy anya, egy apa és az 5 éves lányuk életét követelve. Egy 10 éves lány küzd az életéért miután súlyos sérüléseket szenvedett. Az autó valahogy áttért a szembe lévő sávba és egy busszal ütközött. A baleset során az autó a felismerhetetlenségig összetört, ahogy az a fenti fotón is látszik és egy tucat ember megsérült a buszon.
A média figyelme az egész országban hatalmas volt. Televízió, rádió és újság mind kiterjedt riporttal jelentkezett. Míg a felnőttek halálozása a közlekedésben nagyon alacsony százalékban történik, addig egy 5 éves gyermek halála egy autóbalesetben rendkívűl ritka Svédországban. Használva a svéd, menetiránynak háttal beköthető, magas súlyhatárú gyermeküléseket, amelyekben a svéd szülők gyermekeiket legalább 4 éves korukig szállítják, majd ezután a magas háttámlájú booster-ben, a svéd halálozási ráta autóbaleset következtében a 0-6 éves korosztály körében alapvetően nulla.
Ez a baleset nagyon tragikus volt, azonban valami csodalátos is történt. Egy kicsi lány sértetlen maradt. Egy 1 éves kislány túlélte a szörnyű balesetet, köszönhetően a menetiránynak háttal bekötött gyermekülésének. Az autóból sértetlenül vették ki, csak néhány kisebb karcolással. A kislány menetiránynak háttal volt bekötve az első utasülésen kikapcsolt légzsák mellett és túlélte az ütközést a menetiránynak háttal bekötött ülésében, mely a meg nem erősített információk szerint egy Britax Hi-Way gyermekülés volt. Vessen egy pillantást a fenti képen lévő autóra és legyen még egyszer tanuja a hihetetlenül biztonságos menetiránynak háttal használható gyermekülésnek. Sokan azt hiszik az első utasülés nem egy biztonságos hely a kisgyermekek számára. Valójában azonban ugyanolyan biztonságos, ha nem biztonságosabb, mint a hátsó ülések amikor az összes rizikótényezőt megvizsgálják*.A légzsáknak természetesen kikapcsolt állapotban kell lennie. A svédek 1965 óta menetiránynak háttal bekötve szállítják gyermekeiket és az azóta eltelt évek alatt sokat tanultak.
Egy dolog amely ritkán meglepő a gyermekülés szakembereinek az a biztonság, amit nyújt a menetiránynak háttal használatos gyermekülés. Egy frontális ütközés 90 km/h-nál nem igazán túlélhető, de egy svéd menetiránynak háttal beköthető gyermekülés jó esélyt nyújt a túlélésre egy babának vagy egy kisgyermeknek még a legszörnyűbb balesetben is.



*ezt a cikket is leforditom és készítek egy post-ot, amint időm engedi

2013. augusztus 2., péntek

Gyermekülések II - Ki volt Bertil Aldman

Forrás: as360.net

Az első menetiránynak háttal használható gyermekülés szülőatyja Bertil Aldman volt. Bizony-bizony Svédországban már 1963-ban megszületett a modern gyermekülés. A svéd Volvo autógyár Bertil Aldman nyomán hirdette, hogy 3 év alatti gyermekeknek legbiztonságosabb menetiránynak háttal utazni a gyermekülésben. (Csendesen megjegyzem, hogy ezzel szemben az Egyesült Államok 2011-ben módositotta ajánlását 1 éves korról 2 éves korra. Több, mint 40 évecske telt el és még mindig csak 2 évesnél tartanak.) 1965 óta Svédországban ez az ajánlás a szülők számára, főként az elmúlt 25 évben népszerűsitették, hogy a menetiránynak háttal való utazás megmentheti a gyermek életét. A svéd szülők többsége hallgat is a tanácsra és igyekeznek gyermeküket minél tovább, de legalább 4 éves korig menetiránynak háttal bekötött gyermekülésben utaztatni. Bár az európai törvények engedélyezik a menetiránnyal megegyező gyermekülés használatot, ennek ellenére Svédországban nem igen lehet 3 év alatti gyermeket menetiránnyal megegyezően bekötve látni. Ez a tendencia eltér a többi európai országtól, egyetlen kivétel Norvégia. A legtöbb európai országban nem követik ezt a javaslatot sajnálatos módon.
2011 április óta az Egyesült Államok is változtatott álláspontján és az új ajánlás szerint 2 éves korig javasolja a gyermekülések menetiránynak háttal történő bekötését vagy ameddig a gyermek el nem éri a gyermekülés maximális súly- és/vagy magasság határát. Ezt az utat az előző részben emlitett nagypapa, Jim Peralta járta ki, népszerűsitve mindenhol a menetiránynak háttal való bekötés előnyeit és ellenpéldaként felhozva unokája balesetét, amely szerencsével határos módon felépüléssel végződött.

Hogy mennyire van igazuk a svédeknek? Ime: 1992 és 1997 júniusa között 9 gyermek vesztette életét súlyos autóbalesetben. Magyarországon 1990-ben 107 gyermek halt meg közúti balesetben,  2006-ban 27 gyermek vesztette életét autóbalesetben*. Bár a számok Magyarországon is csökkentek, de hatalmas távolságra van a svéd adattól.


Igazából nem találtam meg egyenlőre a magyar ajánlást. A legtöbb oldal csak azzal foglalkozik, hogy meddig kell bekötni a gyermekeket gyermekülésbe, de hogy hogyan, melyik irányba, azt meg sem emliti. Leszámitva az anyósülést, ahol kikapcsolt légzsák esetén szigorúan menetiránynak háttal utaztatható a KRESZ szabályai szerint. Sem a Gyerekülés szakáruház honlapján, sem a Gyermekülésshop oldalán nem találtam részletes információt a bekötés módjáról. Utóbbi javára legyen mondva a következő ajánlás "Egy kisbabát 9 kg testsúlyig menetiránynak háttal kell szállítani. Tanácsos, a lehető legkésőbbi időpontban a bébit a következő gyerekülésbe átültetni, mert a babának a menetiránynak háttal való szállítás a legbiztonságosabb. Csak ha a bébi a feje búbjával a hordozó szélét eléri, jött el az idő, hogy a következő méretű autósülésbe átültessük. A lábak hossza egyáltalán nem lényeges. A menetiránnyal egyező irányba néző gyereküléseknél ügyeljen arra, hogy a gyermek feje ne dőljön ki az ülésből, hogy a fejet a fejtámla optimálisan védeni tudja." Sajnos ez igy kevés, holott a kulcsszó szerepel benne "a menetiránynak háttal való szállitás a legbiztonságosabb".
A kreszforum.hu oldalon ez az érdekes irás található: "Első ülésen gyermekülés csak háttal szerelhető be, és csak ha nincs légzsák, vagy kikapcsolták azt. 150 centiméteres magasság alatt gyermek másként nem szállítható az első ülésben.  - ez idáig stimmel, de a zárójelben jön az érdekes rész.  (A tapasztalat az, hogy a menetiránnyal szemben beszerelt gyerekülésben maximum pár hónapos koráig fér el így a gyermek.) Na már most a menetiránnyal szemben beszereltet értsük úgy, hogy háttal, de a maximum pár hónapos kor akkor sem stimmel sehogy. Mégis ilyen irással találkozhatunk sok helyen. Könyörgöm, ha valaki már erről ir, miért nem néz utána a dolgoknak? Kapható 18 kg-ig menetiránynak háttal beköthető gyermekülés és az biztos, hogy egy 18 kg-os gyermek már nem pár hónapos. Azt azért beleirták, hogy a vezetőülésre nem köthető be gyermekülés. Ez tényleg nagyon hasznos, komoly információ. Az irás legutolsó mondata: "A KRESZ 2010-es módosítása kiemeli, hogy nem elég a gyermeket a gyermekülés pántjaival rögzíteni, hanem a gyermekülést is rögzíteni kell a járműben található biztonsági övhöz, vagy a rögzítési pontokhoz (Isofix)." Erre mást nem tudok irni, csak azt, hogy ez siralmas.


* Az adatok a www.totalcar.hu oldalról származnak
Képek: www.carseat.se

2013. július 31., szerda

Gyermekülések I - menetiránnyal szembe vagy háttal?


Miután egyre több információt sikerült összegyűjtenem és ennek megfelelően válaszani gyermekülést, valamint elhelyezni az autóban, gondoltam hasznos lehet más számára is, ha egy helyen összegyüjtve talál erről információkat. Bár mindig igyekeztem a biztonságra törekedni, mégis találtam újdonságokat, melynek következtében gyökeresen megváltoztak Gyermekem autóban utazásának körülményei.
(Mivel igen bő a téma, igy felosztottam a post-ot több részre a könnyebb eligazodás érdekében, hogy mindenki azt olvashassa, amire a választ keresi. Bár szerintem érdemes az összeset átolvasni.)

Számomra megdöbbentő, hogy a legtöbb kezelési útmutatóban csak az található, hogy meddig használható a gyermekülés menetiránynak háttal és mely kor/súly elérése esetén menetiránnyal megegyezően. Az az információ azonban hiányzik, hogy a kisgyermek számára legbiztonságosabb menetiránynak háttal, ameddig a gyermekülés ezen módban való használatának határait el nem éri (súly vagy magasság, amelyik előbb következik be). Tehát ha eléri azt a súlyhatárt, ahonnan meg lehet forditani, akkor sem biztonságos a megforditása mindaddig, amig ki nem növi a menetiránynak háttal való utazás feltételeit.
1 éves kora körül mi is megforditottuk menetiránynak megegyezően, mondván, hogy elérte azt a súlyt, amit a használati útmutató ajánl és igy mi is jobban látjuk, biztos neki is jobb. Azután rátaláltam erre a kis filmre a youtube-on: https://www.youtube.com/watch?v=Q8gU9zzCGA8


Tanulságos kis film, amit egy nagypapa készitett az unokájával történtekről, hogy ezzel is felhivja a szülők figyelmét, mennyit számit egy esetleges balesetnél, ha gyermekünk menetiránynak háttal utazik az autóban és nem menetiránnyal megegyezően.
Röviden a kisfilm tartalma azok számára, akik nem beszélik az angol nyelvet:
A kisfiú és anyukája frontális ütközést szenvedtek, a kisfiú menetiránnyal megegyezően ült autósülésében mivel bőven elérte már azt a súlyhatárt, amellyel már igy utazhat. Az édesanyja mindig szabályosan bekötötte, a gyermekülés a hátsó ülésen volt. A biztonsági övek a gyermek testét a gyermekülésben tartják ütközés esetén, azonban a fej és a karok erőteljesen előre lendülnek. Ennek következtében a gerincvelő megfeszül, megnyúlik vagy akár el is szakadhat. "A fiatal gyermek koponyája a szó szoros értelmében leszakadhat a gerincvelőről az ütközés ereje miatt. Ezt gyakran belső lefejezésnek nevezik." A kisfiú nyaka eltört az ütközés következtében, mivel a feje hatalmas erővel előrelendült, majd visszacsapódott.
A gyermekülés funkciói tökéletesen működtek, a testét az üléshez rögzitették, de a fejet és nyakat semmi sem tartja menetiránnyal megegyező módban. Igy az szabadon előre tud lendülni, miközben a test az üléshez rögzül. Az erő ami a nyakra nehezedik 2 inch-ig (5,1 cm) nyújthatja a gerincvelőt, amelynek azonban 1/4 inch-es (0,6 cm) nyúlásra van szüksége ahhoz, hogy már elszakadjon. Ez okozhat teljes bénulást, vagy akár halált is. Az ütközési teszt menetiránynak háttal lévő módban megmutatja, hogy hogyan támasztja meg a gyerekülés ebben a módban a nyakat és a fejet. Ekkor a gyerekülés nyeli el azt a hatalmas erőt, ami a másik módban a gyermek nyakán van. Menetiránynak háttal beszerelt gyermekülésnél a gyermekre jóval kisebb erő hat, a fej, nyak és gerincvelő összhangban marad.


Menetiránnyal megegyezően: 40% az esély a komoly sérülésre, 300 kg terhelés a nyakon 48 km/h-ás ütközésnél.
Menetiránynak háttal: 8% az esély a komoly sérülésre, 50 kg terhelés a nyakon 48 km/h-ás ütközésnél .
A tanulmányok azt mutatják, hogy a gyermekek menetiránnyal megegyezően beszerelt gyermekülésben ülve, oldalütközés esetén is minimum négyszeresen nagyobb az esély arra, hogy megsérülnek. A gyermekülés ezen irányba való behelyezése többszörösen növeli a komoly sérülés esélyét.


A kisfiúnak csodával határos módon a gerincvelője nem szakadt el, a szorgos orvosi munkának és Isten kezének köszönhetően a nyaka helyre lett állitva, de még sok időnek kell eltelnie ahhoz, hogy újra a régi lehessen. Több műtétsorozaton kell átesnie, rehabilitáción, több év munkája eredményezi majd a teljes felépülést. Ha előbb tudták volna ezeket az információkat, akkor nem következett volna ez be. A képek magukért beszélnek szerintem. A nagypapa igen részletes kisfilmet készitett, benne találhatók tesztek is mindkét módról, akár egy felvételen, hogy milyen eredménnyel jár egy-egy frontális ütközés. Bár megemliti azt is, hogy sok európai országban, mint pl. Svédország a gyerekek 4 éves korukig vagy mig el nem érik a 25 kg-ot menetiránynak háttal utaznak, addig én Magyarországon nem vettem azt észre, hogy a gyerekboltokban többségében ennek megfelelő gyermekülés lenne. A legtöbb nem is forditható meg, csak egy irányba, menetiránnyal megegyezően köthető be. Ezek természetesen a nagyobb gyermekülések, nem a hordozók. A babahordozók nem köthetők be csak és kizárólag menetiránynak háttal és ez nem véletlen!

A kis film üzenete

Nem előzhetjük meg az ilyen baleseteket, de a komoly sérüléseket igen. Tartsuk gyermekünket menetiránynak háttal bekötött gyermekülésben ameddig csak lehet. Mig el nem éri a súlyhatárt vagy amig a gyermek feje a gyermekülés háttámlájának magassága alatt van. Amelyik előbb következik be, akkor meg kell forditani a gyermekülést. 

Bár azt hiszem a film nem emliti, de menetiránynak háttal bekötött gyermekülés esetén, a baleset során ritkán előfordulhat, hogy eltörik a gyermek lába vagy csipője. Ezek a sérülések azonban gyógyithatóak, szemben a gerincvelő sérüléssel szemben, amely akár halált is okozhat. Természetesen egyik sérülés sem jó, a lábtörés, csipőtörés se az, amit egy szülő a gyermekének szeretne. Azonban menetiránynak háttal bekötve a kisebb rossz választására van lehetőségünk.

Téves elgondolás az, hogy a gyermek menetiránynak háttal rosszabb körülmények között utazik. A babahordozóból persze még csak a háttámlát látja, de a hordozót leváltó gyermekülésből már ki fog látni a hátsó és oldalablakon is. A lábát nem kell, hogy lógassa, a hátsó ülés hátlapjának neki tudja támasztani. Persze ahogy nő egyre kisebb a lábtér, de nem vészesen kicsi. Egyébként svéd gyermeküléseknél van kiegészitő, amellyel a lábtér növelhető vagy már eleve olyan a gyermekülés konstrukciója. Ezzel Magyarországon végképp nem találkoztam. Sajnos a legtöbb svéd oldal nem angolul van, igy onnan nem nagyon tudok forditásokat csatolni. Azonban találtam egy weboldalat, amely röveden ir a fentiekről és akár rendelhető is tőlük gyerekülés: http://shop.carseat.se/  Magyarországra is szállitanak! Beleolvastam a honlapon található cikkekbe melyekben az irják, hogy a svédek, már több, mint 40 éve a menetiránynak háttal való utazás hivei és eszerint is fejlesztették/fejlesztik ki a gyermeküléseket.


Erre a képre a http://shop.carseat.se honlapján akadtam rá.


Be Safe gyermekülések Magyarországon itt is kaphatók: http://elefani.eu/spl/524588/BeSafe_autosules
A Be Safe is egy olyan márka, amely támogatja, hogy a gyermek minél tovább menetiránynak háttal utazhasson. Ezekkel az ülésekkel nincs tapasztalatom, nem ismerem őket, de az Elefáni üzlet oldalán úgy tűnik a képekről, mintha ezek az ülések lehetőséget adnának nagyobb lábtérre.

A hazai gyermekülések általában 18 kg-ig használhatók menetiránynak háttal. A svéd oldalon 25 kg-ig is találhatunk alkalmas gyermekülést. Fontos, hogy csak a gyártó által megadott súlyhatárig lehet a gyerekülést menetiránynak háttal használni, a gyártó által megadott súlyhatár után a gyerekülés nem képes ugyanazt a biztonságot nyújtani. Ugyanez érvényes a magasságra is. Ha a gyermek magasnövésű, bár a súlyhatáron még belül van, szintén nem szabad tovább használni a gyerekülést menetiránynak háttal bekötve. Ezek megszegése súlyos sérülésekre ad lehetőséget egy esetleges balesetnél és sajnos a gyermek "fizeti" meg az árát.

Ma már rengetegen dolgoznak külföldön, élnek rokonok külföldön és sokszor rendelhetők is a termékek külföldről. Ha a magyarországi kereskedelmi forgalomban nem találunk megfelelőt (pl. gyermekünk már 3 éves és még szeretnénk tovább menetiránynak háttal utaztatni, de a megfelelő ülés csak Svédországban kapható), akkor érdemes ismerős/rokon segitségét kérni, ha van rá lehetőség. Ha nem utazik senki arrafelé és nincsen sem ismerős, sem rokon, akkor megoldás lehet a gyermekülés rendelése külföldről. Ebben az esetben mindenképp figyeljünk arra, mielőtt rendelnénk, hogy az adott cég szállit-e Magyarországra, milyen garanciális lehetőségek vannak hazánkban, mennyibe kerül a szállitási költség. Csak megbizható helyről rendeljünk. Fontos tudnivaló, hogy az Európai Unió határain belül nem kell áfát fizetnünk a gyermekülésre, azonban ezen kivüli országok esetében igen.

Forrás: http://babyology.com.au







2013. július 29., hétfő

Peg Perego Primo Viaggo SIP 5/70 gyerekülés


Rengeteg gyerekülést lehet kapni manapság, de mi alapján döntsünk helyesen? Van aki hordozóval kezdi, van aki rögtön olyan gyerekülést választ, ami sokáig jó lesz. Utóbbi hátránya, hogy a babát állandóan ki-be kell rakosgatni, mig a legtöbb hordozó babakocsira csatlakoztatható és az alvó babát nem kell költöztetni. Kényelmes babának, mamának. :)  A legtöbb gyermekülés isofixes, de ha az autóban nincs, hagyományosan is beköthető. Vétel előtt azonban erről érdemes meggyőzödni. 
A további döntéshez először is át kell gondolni, hogy szeretnénk a gyerekülést az autóban elhelyezni. Menetiránnyal megegyezően vagy menetiránynak háttal. Utóbbi sokkal biztonságosabb a kicsik (4-5 éves korig) számára, hiszen ha mégis megtörténik a legrosszabb, hogy autónkkal balesetet szenvedünk, ebben a pozicióban a legvédettebb gyermekünk. A youtube-on is több videót lehet erről találni (pl http://www.youtube.com/watch?v=mGDis1VlUvM). Látszik, hogy egy kisgyermek mennyivel nagyobb sérülésnek van kitéve, ha menetiránnyal megegyezően ülve éri baleset. Javaslom mindenkinek, hogy nézzen utána és utána döntsön.
Másodszor az téves hit, hogy a gyermekek nem érzik jól magukat menetiránynak háttal. Igy is látnak több mindent, a lábuk nem csak lóg, egy megfelelő tükörrel pedig mi is láthatjuk éppen mit csinál gyermekünk és ő is láthat minket.
Harmadszor pedig alvó pozicióba sokkal könnyebben állitható igy a gyermekülés, nem fordulhat elő, hogy a hátsó ülés háttámlája miatt nem dönthető tovább. 













Ha a biztonság mellett döntöttünk, akkor az egyik legfontosabb paraméter, hogy hány kilóig engedélyezett a gyerekülés menetiránynak háttal való használata. A Peg Perego Primo Viaggo sip 5/70 ülésénél (továbbiakban csak Peg Perego) 20 kg a limit, ami elég jónak mondható. A másik paraméter, amit mindenképp számitásba kell venni, hogy a hátlap+fejtámasz mekkora magasságig felel meg. Például a Cybex Sirona Plus egy ötletes gyermekülés, de mégsem hozza azokat a paramétereket, mint a Peg Perego. Mindenesetre aki újszülött kortól választja nem jár rosszul a Sirona Plus-szal sem. De a Peg Perego tágasabb, 2 éves gyerkőc esetén a Sirona Plus már igen szűkös és egy hosszabb gyermeknél már gond a háttámla magassága is. Nekünk ez volt a személyes tapasztalatunk, mikor a gyerkőcöt belepróbáltuk az ülésbe. A Peg Perego-ban vidáman elfér 34 hónaposan is. :)
Ha sikeresen eldöntöttük, hogy melyik gyerekülést szeretnénk, akkor hátra lehet még az anyagválasztás. Bizonyos gyereküléseknél csak a minta, a szin különböző, de egyes gyereküléseknél különböző anyagok kerülnek felhasználásra. A Peg Perego-nak van bőr kombinációja is, ami elsőre lehet furának hangzik, vagy nagyzolásnak. A valóságban azonban a gyerekülés oldalai készülnek csak bőr boritással, az ülőfelület és fejrész szövet. Viszont a bőr boritás nagyon jó szolgálatot tesz, csak át kell törölni, a tisztántartása a legegyszerűbb feladat. A fejrész külön levehető és mosható. Igy a gyerekülés huzatát nem kell sokszor levenni és visszaküzdeni. 

Kicsit elkalandoztam a Peg Perego-tól, úgyhogy innentől csak ez következik.

Előnyei:
- 20 kg-ig menetiránynak háttal használható
- megfelelő lábtér 2-3 éveseknek is menetiránynak háttali módban
- menetiránnyal megegyezően 32 kg-ig használható
- isofix és hagyományos rögzitési mód
- top tether, a jobb rögzitésért
- több fokozatban állitható, jó alvó pozició, nem lóg előre a gyerkőc feje alvás közben sem
- magas háttámla, hosszabb gyerekeknek is egész sokáig használható menetiránynak háttal
- az ülőrész tágas, kényelmes, jól párnázott
- 5 pontos biztonsági öv, mely könnyen állitható
- bőr üléshuzat kombináció
- Peg Perego Pliko P3 babakocsi kupolája csatlakoztatható, igy a gyerekülés tökéletesen árnyékolható. Ez nem hivatalos ajánlás, az egyik út alkalmával fedeztük fel, amikor már nem volt más ötletünk az árnyékolásra.  Az ülés két oldalán két kis gumipánt szolgál a biztonsági övkapcsok tárolására, hogy ne legyenek útba a gyermek behelyezésénél. Ez a két kis gumipánt tökéletesen megtartja a babakocsi kupolájának két oldalsó rögzitőelemét. A harmadik rögzitési pont az utasülés és a gyermekülés között van. A legjobb árnyékolás, amit valaha láttam. Már csak azt nem értem miért nincs a gyereküléseknek eredetileg ilyen? Miért csak a hordozókra terveznek?

Az a bizonyos "top tether", mellyel harmadik ponton rögzithető az ülés menetiránynak háttal és szemben is. Ez akadályozza meg, hogy a gyerekülés visszafelé csapodjon, vagy előre, attól függően melyik irányba van bekötve. Stabil ponthoz kell rögziten!!!



Hátrányai szerintem nem igazán vannak, talán a szinválaszték, lehetne szinesebb is a paletta. Sajnos azt hiszem magyarországi kereskedelmi forgalomban nem kapható.


2013. március 13., szerda

Scootababy hordozó, kenguru


Akadt egy kis szabadidőm, igy szegény, elhanyagolt blogomra került a sor. Töprengtem rajta mi is legyen a mai téma, mivel főzök gondoltam erre esik a választásom. Viszont képpel az igazi, azt pedig egyenlőre nem tudok prezentálni. Pár napja utaztam és többször megdicsértem magam, hogy milyen jó, hogy beszereztem egy hordozót. Megosztom a tapasztalataimat, hátha másnak is segitségére lehet.

Sajnos a terhesség után kissé hátfájós lettem. A cipekedés nem lett az erősségem és mikor csemetém már elmúlt 1 éves gondoltam jól jönne egy hordozó. Sokszor bevásárlásnál is fel kell vennem, nem rajong annyira a bevásárló kocsiban való ücsörgésért. Viszont egy kézzel nem túl könnyű a vásárlás. Ezért elkezdtem keresgélni a számunkra megfelelő hordozót. Mindeképp olyanra vágytam, ami még sokáig hasznunkra lehet, hiszen minél nagyobb, annál nehezebb és jól jön a "segitség". Emellett a másik feltétel az volt, hogy akár mindkét kezem szabad lehessen. :) 
Elsőként egy Aprica márkájú "oldalhordozóra" esett a választásom. Nagyon igéretesnek tűnt, de sajnos a próbánál kiderült, hogy a valóságban sajnos már nem váltja be ezt az igéretet. 5 perc után elkezdte vágni a vállpánt a vállamat és a gyermeket sem tartja olyan biztonságosan, hogy nyugodtan lehessen két kézzel integetni. Mindenkinek javaslom, hogy mielőtt hordozó/kenguru vásárlásra adja a fejét mindenképp próbálja fel gyermekével együtt. Itt nagyon érvényes a "puding próbája az evés" mondás. 
Következő jelölt a Scootababy volt. Már itt az elején be kell valljam, ennek ára duplája volt az Aprica-énak. Viszont jóval komolyabb, több anyag, kellemes tapintású. Kézbe véve érződik, hogy minőségi darab és komolyabb konstrukció. A próba során pedig rögtön beleszerettem, beleszerettünk. A széles, vállat befedő pánt nagyon kényelmes, nem vág, nem húz. Az ülőrész tágas, jó magas, igy teljesült a vágyam, hogy akár a két kezemet is tudom használni és nem kell közben aggódnom, hogy kipottyan a Gyerkőc. Hordható elöl, oldalt (nekem ez a kedvencem) és háton is. Kinek mi a kényelmes. A derékrészre csatolható pánt párnázott, jó puha. Egyetlen dologra kell figyelni, hogy a nadrág derékvonala alá kell mindenképp csatolni és szorosan meghúzni, különben kissé lejebb csúszik a nadrág, ahogy a súly lefele húzza. Felvenni nagyon egyszerű. 

Nekem a következő módszer vált be:
1. Derékpántot felcsatolni, elhelyezni az ülőrészt a kivánt helyre és meghúzni a pántot.
2. Gyermeket ölbe venni az ülőrészhez.
3. Az ülőrész hátlapját felhajtani és belebújni.
4. A vállpántot elhelyezni a vállon, hogy helyén legyen (kb. középen kell lenni benne a vállnak)
5. A vállpántot mindkét irányba meghúzni a kellő méret/hosszúság elérésééig.
"Szabadulásnál" a vállpánt hevederénél (nem tudom ennek mi a pontos neve) csak előre kell húzni a megfelelő hosszra, majd kibújni belőle.



Mi nagyon szeretjük, Csemetém még jókat is alszik benne. Lassan két és fél éves lesz, de még mindig nagyon kényelmes és nagy segitség számomra. A hátam nem fáj, mint mikor kézben cipelem. Emellett utazásnál, vásárlásnál tudom mindkét kezem használni. Legutóbb egy kis böröndöt húztam, másikban egy táska, hátamon hátizsák és közben Gyermekem aludt a hordozóban. Meg is kaptam az elismerést, hogy "Anyuka gond nélkül viszi a gyermeket és a fél háztartást magával". :) Ilyenkor mondjuk a hajolgatás mellőzendő, mert hátrabillen a feje.

 







Én szeretem a design-t is, sok féle szinben, variációban létezik. Van hozzá egy kis táska is, amibe belerakva könnyen szállitaható, tárolható. Mondjuk véleményem szerint nem túl tartós a varrása ennek, a hordozó minőségével köszönő viszonyban sincs sajnos. 

A képek a www.scootababy.com -ról származnak.



2013. január 17., csütörtök

Concord Fusion

Azt hittem már a babakocsi témát kimeritettem és több tesztalany nem lesz. Ennek ellenére becsúszott egy Peg Perego Pliko P3 is és mivel ezzel igencsak nem voltunk kibékülve egy Concord Fusion-nál kötöttünk ki. A Peg Perego-ról is fogok irni egy post-ot, mert azt gondolom értékes tapasztalatokat szereztünk, ami másoknak segithet ezt a tipust választani vagy épp nem választani.

Szóval Concord Fusion. Őszintén szólva nem is tudtam erről a márkáról, eddig sosem tűnt fel. Mivel Gyermekem már nagyobb kinőttük a Chicco Liteway nagyszülői kocsinkat, eljött az idő a cserére. Egyébként meg kell, hogy jegyezzem ez a babakocsi jól kiszolgálta az eddig vele töltött időszakot, mostanra egyetlen hibája, hogy már kicsi lett. Viszont kinézetre még mindig újszerű, nem nagyon viselte meg a használat, bár hozzáteszem ritkább használatnak volt kitéve a Nagyszülőknél. Amiért a csere mellett döntöttünk, az az volt, hogy alvásnál a Gyerkőc lába lelógott, a lábtámaszt hiába raktuk vizszintesbe, már nem tartotta meg a lábát, tehát egyértelműen kinőttük. 

Vadászva az internetet, többször visszakanyarodtunk a Jané Slalom Pro-hoz, de húzós ára miatt elvetettük. Főként, hogy leginkább travel system-ként árusitják, nekünk pedig már mózesre, bébiülésre semmi szükségünk. Használtan is igen jól tartja az árát, hihetetlen. A nagy vadászatban megakadt a szemem a Fusion-ön. A váza gyanúsan hasonlitott a Jané-ra, csak éppen elöl két kereke volt. Gyorsan futottam egy tiszteletkört a bababoltban és örömmel fedeztem fel, hogy ez az a babakocsi amit kerestünk. Gyermekünk kényelmesen elfér benne, sőt még nőhet is. A babakocsi stabil, tágas és úgy tűnik teljesen kompatibilis lesz a Jané mózesével és autósülésével. (Ezt majd még azért leellenőrzöm.) Árban nem a legolcsóbb, de nem is a legdrágább. Végül az egyik internetes oldalon nagyon kedvező áron vásároltuk meg. Első olyan babakocsink, amit nem teljesen újan vettünk. Egy nagyon keveset használt darabról van szó. A szine ismét adott volt, de ennek ellenére is nagyon megkedveltük rövid idő alatt. Mikor megérkezett rögtön egy mosással kezdtük, bár egyáltalán nem látszott rajta használat, teljesen újszerű volt. A huzatot aránylag könnyű levenni, bár az ülőfelületnél kicsit csavarozni kell, hogy ki tudjuk szabaditani a huzatot. De aki egy kicsit is otthon van a csavarhúzó használatában, annak nem okoz gondot. Kicsit aggódtam, hogy milyen lesz mosás után a huzat, mert egyetlen negativumként a huzatát emlitette (fakulás) több oldal is, bár úgy tudom a régebbi, almazöld szinnel voltak gondok. A mosás végeredménye nagyon jó lett, ugyanolyan szinű volt száradás után, mint elötte, méretét is tökéletesen megtartotta (30 fokon mostam a biztonság kedvéért.). A kupolával/árnyékolóval nagyon könnyű dolgom volt, egy pici kis rés van hagyva, ahol a két merevitő kivehető és már mehet is a mosógépbe. A karfáról/kapaszkodóról is igen könnyen le lehet cipzárazni, csak arra kell figyelni, hogy utána száradásnál vegyük ki a lábzsákot/esőzsákot, hogy az is ki tudjon száradni. 

Forrás: www.buggyboard.com
(Forrás: www.buggyboard.com) A mi példányunk hasonmása. :)

Akkor jöjjenek a puszta tények. Mivel mi nagyon szeretjük, ezért a pozitivumokkal kezdem, amúgy is ebből van sok. :)
- méretéhez képest könnyű váz
- fokozatmentesen állitható háttámla, elég mélyre dönthető
- kivehető csecsemő ülőbetéttel
- tágas ülőrész
- nagyobb gyerkőcöknek is alkalmas akár alvásra is
- nagy méretű árnyékoló, egészen a kapaszkodóig is lehajtahtó
- a kapaszkodóban egy eső- és szél elleni lábzsák van elrejtve
- nagy méretű alsó kosár, benne egy tépőzárral rögzithető kis táska a szúnyoghálónak
- nagy méretű kerekek, elsők bolygósithatók
- huzat levehető, mosható
- stabil, erős felépités
- terepen is jól használható
- állitható rugózás
- lapra csukható, méretéhez képest kicsire
- hordozóval travel system-ként használható
- 5 pontos biztonsági öv
- könnyen tolható, egy kézzel, vagy akár két ujjal :)
- állitható tolókar, kényelmes magasabb szülőknek is

Lássuk a negativumokat.
- számomra az egyetlen és legnagyobb negativum, hogy nem fújható gumi kerekei vannak és a nedvesebb, kicsit koszosabb aszfalton van némi hangja. Nem vészes, de mi szokva vagyunk a csendes gumi kerekekhez.
- az alsó kosárba ügyesen kell bepakolni, nem olyan tágas a nyilás, viszont sok minden elfér

Összegezve egy nagyon jó kis babakocsi, strapabiró, lévén mi vagyunk a második tulajdonos és még mindig újszerű állapotban van. Nagyon könnyen tolható, irányitható. Egy álom vele sétálni. A háttámla fokozatmentesen dönthető. Az ülőrész tágas és hosszú is, nagyobb gyerkőcnek téli ruházatban is kényelmes (2-3 évesnek). Ez szintén egy olyan babakocsi, amely hordozóval és/vagy mózessel elkiséri a gyerkőcöt születésétől egészen 4 éves korig.

Néhány további szinkombináció:

(Forrás: budapest.olx.hu)

(Forrás: www.whwatts.co.uk)  Egy másik szinkombináció

(Forrás: www.kiddicare.com) A fent emlitett almazöld, régebbi model


2013 BÚÉK

Boldog Új Esztendőt Mindenkinek. Sajnos kicsit elhanyagoltam megint a blog irását. :(  Az ünnepek szélsebesen teltek és mire feleszméltem már január közepét irunk. Egy biztos, az idő szalad. Bezzeg, amikor telnie kéne, akkor meg olyan lassan megy, néha egy óra is örökkévalóságnak tűnhet.