2012. augusztus 28., kedd

Quinny Zapp teszt

Második vételünk utazáshoz a Quinny Zapp-ja volt. Olyan babakocsit kerestünk, ami kellőképpen kicsire csukható, könnyű és akár a repülőre is felvihető, tehát nem kerül be a raktérbe, ahol úgy tűnik koszolódhat, sérülhet, ahogy a neten utána olvastam. A Zapp-nak nagyon jó táskája is van, amibe pont elfér. A táska jó minőségű, strapabiró. Esővédő is van hozzá, soha nem használtuk, a jané-nál sem.





A képen a maxi cosi babaülése van a vázra téve, nekünk ez nem volt, erről nem tudok véleményt irni, mi már nagyobb korban kezdtük használni.
Hogy rögtön a lényeget irjam, aki olyan babakocsit keres, aminek a háttámlája állitható, már lapozhat is tovább, vagy a quinny zapp xtra változatot kell keresse. Ez az egy dolog volt, amit negativumnak tudnék sorolni, hogy nem állitható a háttámla, igy ha elalszik benne a gyerkőc, akkor ülve kell, hogy aludjon. Van amikor kényelmes poziciót tud felvenni, de van amikor csak lóg a feje. Mi ilyenkor megállunk és a hátsó két kereket lerögzitve, erre a két kerékre állitva a térdünkre vagy a padra támasztjuk a tolókar résznél. Igy vizszintesbe kerül és alvásra alkalmas. :) Kizárólag felügyelettel!  De egyébként nagyobb korban egyre kevésbé alszanak el a gyerekek, mi is arra választottuk, amikor mászkálunk. Például állatkertbe is nagyon jó szolgálatot tesz, ha a gyerkőc elfárad, beleül és már gurulunk is tovább. Az alsó kosár rész nem túl nagy, de azért meg lehet pakolni. Én nagyon szeretem, mert akár egy kézzel is nagyon könnyű tolni és navigálni. Akár a tengelye körül is megforditható egy kézzel. Nem okoz gondot a kanyarodás sem, kis helyen is könnyen kanyarog. Terepre a kis kerekei és alacsony hasmagasság miatt annyira nem alkalmas, de azért elég jól elmegy egy földes úton. Fűben, ha nagyobb, kicsit küzdelmes. Ez inkább amolyan városi járgány. 
Összecsukva hihetetlen, hogy milyen kicsi, akár a lábtérben is elfér a hátsó üléseknél, de bármilyen kis autó pici csomagtartója tökéletes. Nekünk a repülőn is az utastérbe tették, bár annyira erről nem tudok nyilatkozni, lehet csak szerencsénk volt, nem tudom garantálni, hogy ez minden alkalomra igaz lenne.
A véleményekben olvastam olyat, hogy nehéz összecsukni és a táskába rakni, de aki rászán annyi időt, hogy megnézi, hogyan kell, annak nem lesz gondja. 
Az ülőrész könnyen tisztitható, kényelmes, tágas, 3-4 éves korig biztos használható. A kupola része viszont elég kicsike, nem minden esetben árnyékol. Szembe napnál reménytelen. Nem tudom ezt miért nem lehetett kicsit nagyobbra tervezni, a legtöbb babakocsinál van ilyen probléma. Szóval ezzel együtt már két negativuma van. Erre még nem találtam igazi megoldást, amivel elégedett lennék, ezért ha szembe süt a Nap, akkor megforditom és nem tolom, hanem húzom magam mellett vagy ha épp nálunk van a nagy karimájú kalap, akkor feltesszük. Teljesen véletlen pont harmonizál a szine a babakocsival. :)
A kerekek nagyon jól teszik a dolgukat, kicsit kotyogós hanguk van, ezt több helyen olvastam kritikaként. Minket nem igen zavar, ritkán van, hogy olyan néma csöndbe tolnánk, hogy ez feltűnne.

Összefoglalva ideális választás, ha valaki kicsire csukható, könnyű, fordulékony babakocsit szeretne és nem a séta közbeni alváshoz tervezi használni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése